Videón a Jókai utcai házomlás, ahogy egy járókelő épp el tud menekülni a darabok elől – újabb részletek
Június 27-én, hétfőn délelőtt a Jókai utca 1. számú ház (a Jókai és az Ó utca sarkán) teteje leomlott, magával sodorva az útban lévő erkélyeket is. A baleset után a mentők három sérültet a helyszínen láttak el, egy fiatal nő pedig súlyosan megsérült. Ő az Operettszínház táncművésze, aki épp a munkahelyére tartott. A mentők gyors ellátás után azonnal a balesetire vitték koponya-, gerinc-, valamint belső sérülésekkel. A HVG úgy tudja, az állapota súlyos, életveszélyes. A portál információi szerint az Operettszínház még egy munkatársa is a sérültek között van. Sok autó megrongálódott, ötöt teljesen összenyomtak a darabok.
A tűzoltók keresőkutyákkal vizsgálták át a romokat, de szerencsére nem találtak alattuk embereket.
A tetőtér épp beépítés alatt volt, a terézvárosi rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt elrendelt büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a történteket. Kecskés Balázs önkormányzati képviselő azt írta Facebook-oldalán, hogy a „december óta tartó tetőtér-beépítés során keletkezhetett az a hiba, amely miatt ez a baleset történt”. Kecskés azt írja, hogy a Jókai tér felújítását is le kellett állítani, hiszen a tetőszerkezet „részben a munkaterületre omlott”.
A posztból kiderül, hogy "A katasztrófavédelem vizsgálja az épületszerkezetet, addig sem a lakók nem jöhetnek ki, sem mások nem mehetnek be.
Böőr Krisztián helyszíni parancsnok arról tájékoztatott hogy 3 könnyebb és egy súlyos sérültről van tudomásunk, az ő ellátásuk folyamatban van. A statikai vizsgálat után kihozzák a bent rekedt lakókat, de valószínűleg nem tudnak visszatérni otthonaikba." A vizsgálat eredménye az, hogy az épület omlásveszélyes, a lakók így nem térhetnek vissza otthonaikba. Soproni Tamás polgármester elmondta a HVG-nek, hogy az önkormányzat el tudja helyezni a lakókat. Eddig 19-en jelezték, hogy ideiglenes szállásra van szükségük, őket egy Jókai téri hotelben szállásolják el.
A Népszava birtokába került egy térfigyelő felvétele, amin látszik a leomlás pillanata. Jól látszik, amint egy gyalogos épp hogy el tudott futni a leomló törmelék alól.
Hirdess nálunk!
Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!