Lakásszínház lesz Lang Györgyi otthona
A 2023-ban, 66. éves korában elhunyt Lang Györgyi énekes, színész, műsorvezető terézvárosi otthona lakásszínházként fog működni.
Szeptember 18-án nyit a Györgyike Színháza – mondta el a Revizor színházi lapnak Falusi Mariann.
"A nyáron megteremtjük a feltételeket, székeket meg mindenféléket gyűjtünk. Körülbelül negyven-ötven ember fér majd be. Egy tipikus lakásszínház lesz. A nyitó esten, stílusosan Kulka János beszélget a róla szóló könyvről a szerzővel, Gyárfás Dorkával.
Mindig lesz egy moderátor, aki utána tovább folytatja majd a beszélgetést. Regisztrálniuk kell a nézőknek, és az alapítványnak kell befizetni a díjat, tehát ez nem egy profitorientált dolog lesz, hanem a fellépőkre és a hely fenntartására fordítjuk a befizetéseket. Az a célom, hogy legyen élet abban a lakásban, mert se eladni, se kiadni nem fogom soha, viszont mindenféle közösségi dolgokra szeretném használni. Kulkával szoktunk ott hetente egyszer ebédelni.
Györgyi imádta a színházat, és szerintem ez jó. Amikor megöregszem, mondjuk jövőre, akkor lehet, hogy már nemcsak havi egy előadás lesz, hanem több is. Tervezem, hogy kortárs írókat is meghívok felolvasni, meg olyan művészeket, akik szeretik ezt az emberi közelséget, és elő tudják adni az önálló estjüket ilyen kicsi helyen is. Szerintem a lakásszínháznak nagyon nagy jövője van, mert ez a fajta szemtől szembenézős beszélgetés, ottmaradás, mindenkinek jó élményt nyújthat", nyilatkzota Falusi Mariann.
Hirdess nálunk!
Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!